A hamvasztás az újabb történelmi kutatások szerint a temetkezés legősibb formája. Már a nomád-, vadász- és háborúskodó népfajok ezt a módot követték. Indiában, a legrégibb időkben, ez volt a szokás. Ezt bizonyítják a hun sírok urnaleletei. Görögöknél, rómaiaknál elterjedt, sőt előkelő szokás volt.

 

A kutatók olyan halotthamvasztót találtak, amely valószínűleg Kr. e. 4000 évvel létesült. A kereszténység volt az, amely - keletkezése után pár száz évre - a földbe való eltemetést a temetkezés egyedüli keresztényi formájának mondta ki, és így a kereszténység terjedésével a hamvasztást mindenütt felváltja az elföldelés. A felvilágosodás idején újra felmerül a hamvasztásos temetés igénye. A katolikus egyház kiváló emberei is felléptek ismételt bevezetése érdekében. 1774-ben Scipione Piatolli pápai prelátus disszertációja a hamvasztásos temetésről szólt.

Ma már a hamvasztás elfogadott temetkezési forma, és minden ember szabadon rendelkezhet, hogy melyik temetkezési formát választja.