Rólunk írták

Somogyi Hírlap: A múlt nélkül elképzelhetetlen a jövő
2011. szeptember 6. 16:29
Írta: Vas András
 

Kaposvár | A Boconádi Szabó József logisztikai ezred katonái teszik rendbe a kaposvári Hősök temetőjét.

Zúg a motoros fűrész, felbőg a fűnyíró, hullanak a száraz ágak, szorgos kezek gereblyézik a lenyírt füvet és a lehullott leveleket, mások a sírokat gazolják: a kaposvári Hősök temetőjében a Boconádi Szabó József logisztikai ezred tizenegy katonája szorgoskodik négy napig ezen a héten. Ugyan a tavasszal elfogadott új honvédelmi törvény a katonák alapfeladatai közé sorolja a katonasírok gondozását, a logisztikai ezred már két esztendővel a törvény megszületése előtt megállapodott a megyei temetkezési kft.-vel, hogy közösen tartják rendben a somogyi katonasírokat, háborús emlékműveket.

A Hősök temetőjében több mint ezerhatszáz sírt tesznek rendbe – elsősorban első világháborús hősi halottak nyugszanak itt, de akadnak, akik a második világégés után leltek végső nyugalomra a temetőben. Megannyi náció képviseletében, sokszor olyan sorrendben, ahogyan a helyi ispotályból idekerültek, a fronton még ellenséges katonán leltek végső békét egymás szomszédságában.

 

A katonák szívesen dolgoznak, ez ugyanis nem pénzkérdés számukra


– Úgy tervezzük, jövőre civil fiatalokat is bevonnánk a munkába – mondta Kátai Róbert százados, az ezred kommunikációs tisztje. – Vagy a műszaki szakközépiskolában az idén indult honvédelmi osztály diákjait.

– Mert ez a múltunk, enélkül nincs jövőnk – jegyezte meg Gavlik Péter mérnök alezredes, a logisztikai ezred parancsnok-helyettese. – A honvédelmi nevelést az ilyen helyeken kellene megkezdeni... Amúgy nem egyedi a kezdeményezésünk, Székesfehérváron az összhaderőnemi parancsnokság és az önkormányzat közösen újított fel katonasírokat. Meg aztán rengeteg hősi halált halt magyar katona nyugszik a határainkon túl. Hogyan várhatjuk el, hogy odakint a sírjaikat rendben tartsák, ha mi nem gondozzuk az itt eltemetetteket?

A törvényi háttér még nincs pontosan kidolgozva, ám a tavaly októberben a Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeként megalakult Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatalban már készül a megfelelő szabályozás. Addig is a megállapodás értelmében a temetkezési kft. rendbe hozza a megrongálódott sírokat.

– Amikor kell, jövünk – mondta Kátai Róbert. – Ha kell, évente többször is. A katonák szívesen dolgoznak, ez ugyanis nem pénzkérdés számukra. Sokkal több annál...