Köszönet


Somogy Temetkezési Kft.

Puskás Béla 
ügyvezető igazgató


Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!

Édesanyám Horváth Jánosné (Hegedüs Ibolya) 2018.12.03-án elhunyt.  

A Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft.-t még azon a napon értesítettem.
A szükséges okiratok beszerzésétől a gyászszertartással kapcsolatos – Kaposújlak köztemetőjében - feladatok ellátásáig bezáróan Önöket bíztam meg.

Bármilyen szakterületen dolgozó munkatárssal is találkoztam/találkoztunk a temetéssel kapcsolatosan, együttérző, kegyeletteljes magatartás, szakszerű munkavégzés volt tapasztalható, akárcsak Édesapám közel négy évvel ezelőtti temetéssel kapcsolatos ügyintézése során.

Ismételten külön ki kell emelnem Kalocsa Józsefné szolgáltatásvezető asszony munkáját, és a munkán túlmutató példaértékű szakmai, emberi hozzáállását, segítségét.

Köszönöm/köszönjük a kimondott és a ki nem mondott szavakat,- a meghitt, igaz gondolatokat.

Köszönet Igazgató úrnak, és minden munkatársának.

A Cég további példaértékű, színvonalas munkájának vezetéséhez jó egészséget, sok erőt,- a közelgő Ünnepek alkalmából Áldott, Békés Karácsonyt kívánva,

Üdvözlettel:

ifj. Horváth János és Családja

Kaposvár, 2018. december 16.