Köszönet

Somogy Temetkezési Kft.

Puskás Béla
ügyvezető igazgató


Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!

Édesapám, Horváth János, mérnök 2015. év …… hónap ……napján, ……. órakor családja körében hunyt el.

Ezt követően a Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft.-t értesítettem, majd a következő napon a szükséges okiratok beszerzésétől a gyászszertartással kapcsolatos – Kaposújlak köztemetőjében – feladatok ellátásáig bezáróan megbíztam Önöket.

Bármilyen szakterületen dolgozó munkatárssal is találkoztam / találkoztunk a temetéssel kapcsolatosan, együtt érző, kegyeletteljes magatartás, szakszerű munkavégzés volt tapasztalható.

Külön ki kell azonban emelni Kalocsa Józsefné, szolgáltatásvezető asszony munkáját, és a munkán túlmutató példaértékű szakmai, emberi hozzáállását, segítségét.

Köszönöm / köszönjük a kimondott és a ki nem mondott szavakat, – a meghitt, igaz gondolatokat.

Köszönet minden munkatársnak.

A Cég további példaértékű, színvonalas munkájának vezetéséhez jó egészséget, sok erőt kívánva,

Üdvözlettel:

ifj. Horváth János
és
Családja

2015. március 05.