Kaposvár - Keleti temető település híres embere

Zalaegerszegen, 1906. április 13-án született. Apja Monspart István főerdőmérnök, anyja: Mihály Aranka. Lovaglással nyolc éves korában kezdett foglalkozni édesapja birtokán. Gyermekkorát Zalaegerszegen töltötte, itt érettségizett 1924-ben. Még ebben az évben felvételt nyert a Ludovika Akadémia négyéves képzésére, melyet 1928-ban fejezett be.
Az aktív sportolásban még ludovikás növendékként kapcsolódott be. Részt vett a Magyarországon először 1927-ben megtartott öttusa versenyen. Ezzel a sportággal a továbbiakban is foglalkozott, az öttusa válogatott tagja volt. Az akadémia elvégzése után először Kecskeméten, majd Nyíregyházán teljesített szolgálatot. 1930-32 közt Örkénytáborba a Lovagló- és hajtótanár Képzőbe vezényelték. Ebbe az Európa hírű intézménybe csak az nyerhetett felvételt, aki kiváló sporteredményekkel rendelkezett és részt vett a hadsereg keretein belül megtartott a nyolc hónapos továbbképző lovas-tanfolyamon.

A tanárképző elvégzése után a 3. sz. Nádasdy huszárezredhez került. Ebben az időben rendszeresen részt vett az országos lovasmérkőzések ugró- és katonai versenyein. Ezrede lovaspóló csapatának is tagja volt. (Saját elmondása szerint a hadvezetőség nagyon támogatta ennek a sportnak a gyakorlását, mert az ütő használatának a mozdulatai megegyeznek a lovon való kardforgatáséval.)

Fékomadta nevű lovával megnyerte a hadsereg-bajnokságot 1938-ban. Ez a verseny a mai országos bajnokságnak felel meg. Tanítványai közül Széll Lajos főhadnagy 1942-ben megnyerte ugyanezt a bajnokságot.

A Felvidék visszacsatolása után Munkácson, majd az erdélyi bevonulást követően Nagyváradon teljesített csapatszolgálatot. 1941. július 1-től szeptember 15-ig a gyorshadtesttel az orosz fronton volt. A gyorshadtest lovainak szinte katasztrofális méreteket öltő nyeregtörései hívták fel a figyelmét a magyar katonai (35 M.) Bock-nyereg hibáira és a fronton szerzett tapasztalatok alapján egy javított nyeregváltozatot alakított ki, amelyet 42 M. nyereg néven rendszeresítettek a honvédségnél (Monspart-féle javított nyereg). Katonai érdemeiért Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozták neki.

1943-ban léptették elő őrnaggyá. 1944-ben a lovas hadosztály kötelékében Lengyelországban, a Bug környéki (a pripetyi mocsarak) fronton volt, október második felétől pedig Magyarországon, a Duna-Tisza közi harcokban vett részt, majd november elején osztályával a Csepel-szigeten foglaltak állást. November 5-én repülőtámadás következtében Százhalombattánál megsebesült. Rövid kórházi kezelés után visszatért osztályához, de az értelmetlen harcokban már nem kívánt részt venni, s míg az egysége 1945. március 31-én kivonult az országból, sebesülésére hivatkozva az ország területén maradt.

1945. április 10-én Miskolcon szolgálatra jelentkezett az újonnan alakuló honvédségbe. 1945. április 30-án alezredesnek léptették elő. Az új hadsereg állományában 1946. szeptember 6-ig szolgált, amikor is tartalékos állományba helyezték. Ezután Komáromban, a Lóértékesítő Szövetkezetnél helyezkedett el, majd 1947-ben lótenyésztési ismeretekből vizsgát tett és az újra szerveződő lótenyésztésben, mint tenyésztési főellenőr dolgozott tovább a komáromi méntelepen.

Monspart Gábort 1950. augusztus 29-én letartóztatták és hamis vádak – „folytatólagosan elkövetett háborús bűnök” – alapján 8 év börtönbüntetésre ítélték. Börtönévei alatt kezdett el a lovaglás elméleti kérdéseivel foglalkozni.

1954. június 25-én perének újrafelvételét kérte. A bíróság ugyan változatlanul bűnösnek mondta ki, azonban büntetését mérsékelve, a börtönben addig letöltött időre ítélték el és 1954. december 17-én szabadlábra helyezték.
Monspart Gábor letartóztatásakor és a tárgyalásokon is ártatlannak vallotta magát, amit az 1991-ben történt rehabilitásakor teljes mértékben elfogadtak, visszakapta rendfokozatát, és ezzel egyidejűleg ezredesnek léptették elő.
Szabadulása után újra a komáromi méntelepen helyezkedett el, és a devecseri mesterséges termékenyítő fedeztetési állomás vezetője lett, és részt vett a méntelepen folyó lovas sportéletben. Közreműködött a területi versenyek szervezésében, a zsűrik munkájában.

A szabadulása utáni években több cikket publikált a Pegazus, majd később a Lovassport és lótenyésztés című szaklapok hasábjain.

A lovassporttal 1968-ban került újra kapcsolatba a nagyvázsonyi lovasiskola vezetőjeként. Ebben az idegenforgalmi célra létesült klubban, minden központi támogatás nélkül, környékbeli fiatalokkal kezdett el foglalkozni. Tanítványai és lovai hamarosan a lovasversenyek élvonalába kerültek. Részt vettek a müncheni olimpiára készülő válogatott felkészítő versenyein 1970-72 között és ifjúsági csapata – Jobbágyi József, Léber József, Burucs Balázs és Schall Antal – többször is megszorította, vagy legyőzte a felnőtteket. Eredményei ellenére a sportvezetőség Monspart Gábor személyét mellőzve, az olimpiára csak a lovait vette igénybe.

A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola lovardájába hívták meg lovaglótanárnak 1973-ban. Itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Legeredményesebb tanítványai közül ifj. Herczog Emil kétszer volt ifjúsági országos bajnok, Herczog Zsolt pedig díjugratásban.

A moszkvai olimpiára készülő válogatott vezetésével bízták meg 1980-ban. Itt a nagyon rövid felkészülésre álló idő (5 hónap) ellenére csapatversenyben a 4. helyezést érték el. A csapat tagjai: Horváth, Grózner, Cseresnyés és Oláh.

1986-ban a Magyar Sport Érdemérem arany fokozatával, majd 1989-ben a magyar lovaskultúra fejlesztésében való részvételéért Széchenyi emlékéremmel tüntették ki.

Monspart Gábor hosszú élete végéig a lovassporttal foglalkozott.

1997. július 14-én hunyt el. Kaposváron a Keleti temetőben helyezték örök nyugalomra.