Bevezető
SZENYÉR
"Nektek hagyom, ha innen elmegyek
E búcsúzót, jövendő emberek!"
(Juhász Gyula)
"Nektek hagyom, ha innen elmegyek
E búcsúzót, jövendő emberek!"
(Juhász Gyula)
Bevezető
Az elmúlás, a halál természeti törvény, életjelenség. Épp úgy része életünknek mint a születés. Életünk olyan út, amely a halálhoz vezet. Az ősök tisztelete nem más, mint saját múltunk emlékének ápolása. Ahogyan halottainkat tiszteljük, úgy viselkedünk az élőkkel is. Az emberi élet szokásainak utolsó kegyeletteljes alkalma a temetés, amely az emberi méltóság gesztusa. Olyan érték, amely kultúránként változhat, de tartalmát, jelentését tekintve egyetemes. A temetés a család a hozzátartozók végső búcsúja, amely egyszeri és megismételhetetlen.
A szokásoknak, a temetkezési szertartásnak olyannak kell lennie, hogy az méltó legyen az elhunyt emlékéhez, hogy csökkentse az élők fájdalmát.
Minden társadalom alapvető feladata, hogy az elhunytak részére méltó temetkezési helyről gondoskodjon. A temető nemcsak a sírok összessége, hanem közösségi hely is. Kapcsolat élők és holtak között. A szaporodó sírok, a temetők a település történetének egy-egy fejezetét alkotják. Az élők kötelessége, hogy ezek a fejezetek emberhez méltó tartalommal legyenek kitöltve.
A temető az emberiség lelkiismeretének fokmérője, kultúrájának, civilizációjának kifejezője, múltunk kézzelfogható bizonyítéka. Ugyanakkor sajátos visszatükröződése életünknek is. A temető a legtiszteletre méltóbb emberi érzéseket szolgálja, az őszinte kegyelet és érdek nélküli szeretet kifejező helye. Az a hely, ahol elfogadjuk szeretteink halandóságának tudatát, ahol belenyugszunk a megváltoztathatatlanba. A temetőben minden a halottakért történik, de minden cselekedetünk az élőknek szól. A temető magán viseli az adott kor szokásait, gyászunk, fájdalmunk kifejezésének látványos eszközeit. Szorosan kapcsolódik a lakóhelyhez, ugyanakkor attól élesen el is válik. A halottak birodalma ma is misztikus hely, ahová gyakran félve, idegenkedve lépünk. Ahogy egyre több hozzátartozónk kerül ki a temetőbe, úgy kerül hozzánk egyre közelebb a temető.
A temető addig létezik, ameddig az utódokban, a leszármazottakban él a kegyelet. Ha foghíjassá válnak a temetők, ha gondozás hiányában kidőlnek a sírkövek, a süppedő sírhalmok mulasztásukra emlékeztetik az élőket.
A szépen gondozott sírok, a temetők nemcsak a helyi közösség múltját tükrözik vissza, hanem azoknak a szervezeteknek, embereknek a történelmét, tevékenységét is akik részesei a temetkezési szolgáltatásnak. A temető tehát munkahely is. Azoknak az embereknek a munkahelye, akik vállalták, hogy az elhunytak részére biztosítják a tisztességes temetést, a hozzátartozóknak pedig a kegyeletteljes búcsú lehetőségét.
A halottakról való méltó megemlékezés az élőknek szól, nekünk fontos. A gyász érzéseink kifejezője. A keresztek, a sírkövek a halál jelei. Állandó mementóul szolgálnak az élőknek, az utódoknak, a rokonoknak, az ismerősöknek az élet mulandóságára.
Somogy megyében több mint 300 temető található. Önkormányzati és felekezeti, gondozott és gondozatlan egyaránt megtalálható. Az adatgyűjtés során szinte valamennyi temetőt felkerestem. A városi és községi temetők mellett jártam az egykori pusztai temetőkben, valamint a többnyire elhanyagolt , gondozatlan zsidó temetőkben is. Több, mint százezer sírt néztem meg, és ahol érdekes adatot találtam, azokat leírtam. A gyűjtőmunka során több ezer sírverset, sírfeliratot írtam le. Megdöbbentő volt számomra, hogy a gyász érzését milyen változatos formában tudjuk kifejezni. Érdekes volt az is, hogy a sírjelek, sírkövek, valamint a sírversek, sírfeliratok mennyire változatos formái jelentek meg temetőinkben az 1900-as évek elejétől 1945-ig. Ezt követően az 1980 - as évek végéig a korra jellemző jellegtelen sírjelek és semmitmondó sírfeliratok jellemezték temetkezési szokásainkat. Az elmúlt években újra megjelentek az érdekes, változatos formájú sírjelek és sírfeliratok. Sajnos az is igaz, hogy gyakran látni temetőinkben hivalkodó, ízléstelen az élők gazdagságát hirdető síremlékek.
Somogy megye temetőiben különböző szokások tapasztalhatóak. Ezek közül talán az egyik legérdekesebb a sírok melletti földterület gereblyézése. Jártam olyan temetőben, ahol a sírok között el sem lehet menni anélkül, hogy gereblyézett területre ne lépne a látogató. Pedig a gereblyézésnek éppen az a célja, hogy távol tartsa az idegeneket a szeretett hozzátartozó sírjától. Ennek a szokásnak ezeken a településeken szinte misztikus jelentése van.
A gyűjtőmunka befejezését követően derült ki, hogy lényegesen több adat gyűlt össze, mint azt eredetileg gondoltam. Az adatok mennyisége indokolta volna, hogy két kötetben jelentessem meg a könyvet. A későbbi kutatómunka, az iskolai felhasználás lehetősége azonban azt a véleményt erősítette, hogy - ha bővebb terjedelemben is -célszerűbb egy kötetben szerepeltetni az összegyűjtött adatokat. A könyvben óriási mennyiségű életrajz, helytörténeti történelmi adat található. Minden erőfeszítésünk ellenére előfordulhatnak hiányosságok, hibák, tévedések. Kimaradhattak olyan személyek, akiknek valószínűleg szerepelni kellene a könyvben. Annak reményében, hogy később a könyvet bővített formában újra kiadjuk, arra kérem mindazokat, akik hibákat, hiányosságokat fedeznek fel, értesítsenek róla.
Az eredményes adatgyűjtéshez, valamint az életrajzok megírásában jelentős szerepet vállaltak a helytörténet-kutatók. Lelkes és lelkiismeretes munkájuk elismeréseként - a hála és a köszönet mellett - azzal is szeretném megtisztelni őket, hogy fényképüket és életrajzukat szerepeltetem a könyvben.
Puskás Béla